Fõoldal
Navigáció

 
 

 

Tartalomjegyzék
Fejezetek
I. A kódexek funkciója
II. Kódexkészítés
      1. Pergamen
      2. Papirusz 
      3. Papír 
      4. Vonalazás
      5. Penna 
      6. Tinta 
      7. Aranyozás 
      8. Festékek 
      9. Könyvkötés
III. Egy kódex szerkezete
IV. Kódextipológia
V. Kódexillusztrációk.
Vissza az elõzõ alfejezethez                II. Anyagok és technikák Felhasznált munkák
5. Toll

Mindenki számára ismerõs, s egyben hiteles kép a lúdtollal szöveget másoló középkori írnok alakja. A tinták sûrûbbek és ragacsosabbak voltak, mint modern változataik: és bár készítésükre vonatkozólag számos receptet ismerünk, szinte egyáltalán nem maradt fenn arra vonatkozó leírás, hogyan kell jó írótollat vágni. Valószínûleg minden írástudó ember maga készítette tollát, s ezért nem volt értelme errõl komolyabb értekezéseket írni: a toll vágása minden bizonnyal olyan magától értetõdõ dolognak számított minden mûvelt embernek az ókori Egyiptomtól egészen a 19. század Angliájáig, hogy nem is tartották érdemesnek megemlíteni.

A legjobb tollaknak a lúd vagy a hattyú legkülsõ kb. öt evezõtolla bizonyult. Néhány kutató szerint az egyetemi írnokok gyakran szinte mikroszkopikus méretû kézírása varjú- vagy hollótollal készült. Ez technikailag elképzelhetõ, bár egy ilyen kis méretû tollat elég nehéz tartani, különösen egy ezer oldalas Biblia másolása közben. A kisméretû betûket írhatták egyszerûen nagy tollal, de finomabbra vágott véggel. A pulyka, melynek tollából kiváló íróeszköz készíthetõ, Amerikában honos, és a középkori Európában ismeretlen volt.

Egy jobbkezes írnok olyan tollal tudott a legjobban dolgozni, mely enyhe szögben természetesen hajlott jobb felé. Az ilyen tollak a madár bal szárnyán találhatóak. A használatbavétel elõtt elõször a vékony véget és a legtöbb pihét eltávolították: számos középkori ábrázoláson csupasz tollszárat markol az írnok. A madárról frissen eltávolított, vagy a talált, még nedves tollakat elõször ki kellett szárítani, hogy megkeményedjenek. Ezt vagy természetesen, néhány hónapos szárítással, vagy mesterségesen idézték elõ. Ez utóbbi esetben a tollakat elõször vízbe áztatták, majd néhány percre felforrósított homokkal teli tálcába dugták. A zsírban gazdag külsõ hártyák és a toll szárának belsejében lévõ anyag ekkor könnyen le- és kivakarható, és egy kemény, áttetszõ csõ marad vissza csupán. Ezután mindkét végen levágták a végét egy rövid és éles ún. tollkéssel, általában nagyon hasonló módon a modern töltõtollhegyek formájához; majd kézbe fogva, az írnok finoman behasította a tollhegy közepét. Végezetül a tollhegyet egy szilárd felülethez nyomta, és a kés hegyével csupán egyetlen milliméternyit lecsippentve biztosította a tökéletes szögletes íróhegyet.

A teljes mérethez kattintson a képre

Az ilyen tollak készítése a maguk korában nem igényelhetett túl sok idõt vagy erõfeszítést. Az utolsó mozzanatot, a tulajdonképpeni írófelület kialakítását azonban valószínûleg gyakran meg kellett ismételni a másolás folyamán, mivel a tollhegyen ejtett bevágás idõvel a kéz nyomásának hatására kinyílik.

John of Tilbury, aki Thomas Becket kíséretébe tartozott a 12. században, beszámol arról, hogy egy diktálás után író írnoknak olyan gyakran kellene újra megmetszenie tollát, hogy legalább hatvan-száz elõkészítet íróeszköznek kellene ott várakoznia asztalán, hogy tartani tudja a lépést. Ebbõl azt a következtetést is levonhatjuk, hogy egy elfoglalt írnok napi munkája során úgy hatvan alkalommal metszette meg újra a tollhegyet.

A középkori ábrázolásokon gyakran találkozunk írnokokkal: ezek lehetnek szerzõportrék munkájuk nyitóoldalán ábrázolva õket; de az egyházatyákat és az evangelistákat is megjeleníthetik írnokként. A tollal bánó emberek ábrázolásai a középkor minden korszakából elõfordulnak.

A teljes mérethez kattintson a képre

Szt. János egyik különösen kedvelt ikonográfiai megjelenítése bizonyos hóráskönyvekben a Patmosz szigeti remete ábrázolása különbözõ, írással kapcsolatos tevékenységek közepette: a szent, amint íráshoz hegyezi tollát, a tollkést maga felé húzva (ami ellentétes irányú azzal, ahogy manapság pl. a ceruzákat hegyezzük); vagy amint vakarja a tollat; írás közben; a tollat a füle mögé tûzve stb. Mindez az írnokok számára ismerõs tevékenységek sora lehetett.

Az oldal tetejére Fõoldal Tartalomjegyzék Következõ