Home
Navigáció

 
 

 

Tartalomjegyzék
Fejezetek
I. A kódexek funkciója
II. Kódexkészítés
III. Egy kódex szerkezete
IV. Kódextipológia
V. Kódexillusztrációk.
    1-2. Történet, művészek és munkáik
    3.A kódexfestészet technikái
Vissza az előző alfejezethez        V. Kódexillumináció  Felhasznált munkák  
1. A kódexillumináció története

1. A miniatúrafestés története

A legkorábbi illusztrált kódexek az 5. Századból maradtak fenn, ám a könyveket és tekercsek et már a klasszikus világban is szívesen díszítették. Az ókori Egyiptom és Hellasz papirusztekercseinek egy részét gazdagon illusztrálhatták; Martialis és Varro munkáiban pedig említést tesz római tekercseken megtalálható szerzőportrékról. A kódexillusztrációk virágzását azonban a könyvformájú, pergamenlapokból álló kéziratok megjelenése váltotta ki igazán. Ez a változás fokozatosan következett be a Kr. u. 2.-4. század folyamán. A kódexek illusztrálása virágzó művészeti ág maradt egészen a 16. Századig, amikor a gazdagon díszített kéziratos kódexeket kezdték felváltani a nyomtatott könyvek.


 
 

2. A művészek és munkáik.

 

A korai középkorban a legtöbb miniatúrafestő szerzetes volt, bár akadtak köztük apácák, a világi papság egyes tagjai, sőt még világi személyek is. A szerzetesi kódexfestők a monostorok scriptoriumaiban, a másolókkal szorosan együttműködve dolgoztak, akik általában maguk is szerzetesek voltak.

A képre kattintva nagyobb méretben láthatja!

A scriptoriumokban nagyszámú kódex készült: a liturgikus szolgálathoz nélkülözhetetlen munkák, teológiai művek, magánvallásosságot szolgáló kódexek, csakúgy, mint számos olyan mű másolatai, melyek a korabeli műveltség elengedhetetlen részét képezték, így az antikvitásból fennmaradt munkák is. Bár a késő középkorban és a reneszánsz idején is folyt kódexkészítés a monostorok és kolostorok scriptoriumaiban (közülük különlegesen fontos szerepet töltöttek be a karthauziak ,illetve a 15. századi Németalföld laikus közösségei), ebben az időszakban a legtöbb kódexfestő már világi mester volt, aki fizetségért dolgozott. Néha az is előfordult, hogy ezeket a világi mestereket segítségül hívták egy-egy kolostori másolóműhelybe a miniatúrák elkészítéséhez. Míg a késő középkor kódexfestői közül a legtöbb kizárólag kódexekkel foglalkozott, akadtak köztük, akik egyaránt alkottak miniatúrákat, és festettek freskókat vagy szárnyasoltárokat.A kódexfestők általában vagy a festők céhéhez, vagy valamely, a könyvkészítéshez kapcsolódó mesterség céhéhez tartoztak (másolók, könyvkötők, könyvkereskedők, stb.): ez azonban városról városra változott.

A középkor végéig a legtöbb kódexfestő neve ismeretlen. Bár a másolók már egészen korán, 586 körül elkezdték szignálni munkáikat (ekkor írta alá munkája befejezésekor nevét a híres Rabula-i Evangéliumok másolója), kódexfestő aláírását egészen a 8.-9. századig nem ismerjük. Ebből az időszakból két szignó ismert. Még ha az aláírások hiányát magyarázhatjuk is azzal a ténnyel, hogy a korai időkben a másoló és a kódexfestő egy és ugyanaz a személy (mint például a híres Lindisfarne-i Evangélium szerzője Eadfrith püspök 716-ban), meglepő, hogy aláírások olyan elszórtan jelentkeznek a késő középkorig. Ekkor, ahogyan a festők társadalmi helyzete lassan emelkedett az egyszerű mesteremberétől a megbecsült művészéig, a kódexfestők is nagyobb hírnévre törekednek. A 12. századtól a megnövekedett számú aláírás mellett a festők egyre szívesebben ábrázolják önmagukat is miniatúráikon.

A teljes mértehez kattintson a képre

A 13. századtól a ránk maradt írott források (fennmaradt szerződések, adóívek stb.) nagyobb száma miatt több információval rendelkezünk a világi művészekről. Az olyan városokban, ahol a könyvmásolás igen nagy méretekben folyt, az efféle dokumentumok sokkal nagyobb számban készültek, így több is maradt fenn belőlük. Az egyetemmel rendelkező városok, mint Bologna, Párizs, Oxford vagy Cambridge szintén fontos szerephez jutottak a könyvkészítés és -kereskedelem szempontjából. A középkori könyvfestészet korai szakaszában a festőket a monostorokban oktatták, bár a 9. Századtól már léteztek technikai kézikönyvek is. A későbbi időkben, ahogyan a világi művészek száma megnövekedett, a képzés már a műhelyekben történt, azoknak a szabályoknak megfelelően, melyeket az a céh fektetett le, amelyhez a kódexfestők tartoztak.

A kódexfestők gyakran megosztották egymás közt a munkát. Egy-egy miniatúrával készítésének különböző fázisaiban ugyanazon műhely más-más tagja foglalkozott. A mester volt a felelős a munka legnehezebb és legmeghatározóbb részeiért, mint a kompozíció egésze, míg tanítványai az olyan, jobbára mechanikus, időrabló munkafázisokat végezték, mint a háttér előkészítése, vagy az elsődleges kontúrvonalak tintával való áthúzása. Néha a még be nem kötött kódex különböző lapjait más-más kódexfestő díszítette. Ezekben az esetekben különösen ügyeltek arra, hogy a kész munkák harmonizáljanak egymással. A teljes kifestés egységes kinézete különös fontossággal bírt akkor is, amikor egy befejezetlen munkát később akartak bevégezni más művészek: az eredeti programot (melyet gyakran előrajzoltak az egész kódexben) igyekeztek olyan pontosan követni, ahogyan csak lehetséges volt. Leghíresebb példája ennek Berry hercegének Hóráskönyve (Tres Riches Heures), melynek kifestését a Limbourg testvérek kezdték el, és Jean Colombe fejezett be. Colombe pontosan követte az eredeti kompozíciót, valószínűleg azért, mert erre kapott utasítást a kódex tulajdonosától.

A kódexek díszítése igen változatos lehetett mennyiségi illetve kivitelezési szempontokból egyaránt. A legegyszerűbb díszítések egyike volt a marginalia, vagy lapszéldísz: bár ezeket is kialakíthatták rendkívül díszesre és beléjük foglalhatták különböző állatok, szörnyek, vagy emberek alakját. A szöveg egyes részeinek kezdőbetűit, az iniciálékat is gyakran díszítették, gyakran figurális jelenetekkel: innen kapták nevüket is—figurális iniciálé.

A teljes mértehez kattintson a képre

A legnagyobb miniatúrák negyed-, fél-, vagy akár egész oldalasak is lehettek. Négyszögletes befoglaló formájuk miatt igen közel álltak kinézetükben a nagyléptékű festményekhez. Számos esetben ki is mutatható a monumentális festészet egyes darabjainak hatása közvetlenül ki is mutatható a néhány miniatúrán; de a festők gyakran másoltak jeleneteket vagy dekoratív elemeket mintakönyvekből is.

A képre kattintva nagyobb méretben láthatja! A képre kattintva nagyobb méretben láthatja!

Ezek a mintakönyvek egyaránt tartalmaztak élet utáni rajztanulmányokat illetve mindenféle , mások által készített művek vagy részleteik másolatait. Gyakran a művészek vagy a műhelyek egymásra hagyományozták mintakönyveiket. A késő középkorban néhány magas színvonalú mintakönyvet valószínűleg afféle bemutatónak használtak lehetséges megrendelők számára, hogy a szóban forgó festő művészi képességeit megcsillogtassák.

Az illusztrált kódexeket mindig széles körben terjesztették és másolták: a különlegesen díszített példányokat gyakran szánták diplomáciai- vagy nászajándékul. Az utazó tudósok és szerzetesek szintén gyakran vittek magukkal könyveket, illetve tértek meg kötetekkel otthoni könyvtáruk számára. A késő középkorban előfordultak a műértők illetve kifejezetten csere számára készült miniatúra-lapok is: ezeket aztán már kész kódexekbe illesztették további díszítés céljából. Mivel azonban ez a gyakorlat veszélyeztette a helyi műhelyek piaci helyzetét, a céhek néha arra kényszerítették festőiket, hogy saját munkáikat mindig lássák el bélyegzőjükkel, továbbá megtiltották a miniatúra-lapok behozatalát. Ilyen határozat ismert például Brugge városából 1426-ból.

Az oldal tetejére Főoldal Tartalomjegyzék Következő