Home
Navigáció

 
 

 

Tartalomjegyzék
Fejezetek
I. 1. A kódexek funkciója      
2. A kódexek használata 
II. Kódexkészítés
III. Egy kódex szerkezete
IV. Kódextipológia
V. Kódexillusztrációk.
I. 1. Mecenatúra és rendeltetés 

A középkori kódexek funkciója Felhasznált munkák
 

Mecenatúrán tulajdonképpen azt az aktív együttműködést értjük, mely az alkotó és a között a személy között jön létre, aki az adott műalkotás létrejöttében kulcsszerepet játszik. A középkorban a mecenatúra elengedhetetlen volt a műalkotások létrejöttéhez, s ezt mindjárt két szemszögből is megközelíthetjük. Létezett ugyanis egy kollektív kódextulajdon, melyet egy vallási közösség közös használatára rendelt könyvek összességével tudunk példázni, illetve léteztek magánhasználatra megrendelt kódexek (a megrendelő természetesen egyaránt lehetett egyházi vagy világi személy). Ez utóbbi típus a 13.-14. századtól fogva egyre általánosabbá vált. A magánhasználatra szánt kódexek a személyes érdeklődésnek széles skáláját tükrözik. Gyűjthették őket egyfajta önképzés céljából is, hogy kielégítsék tulajdonosuk "információéhségét". Ez a fajta lelkes bibliofil érdeklődés elég gyakran megjelent a középkor folyamán. Végezetül, a késő középkorban egy sajátos kódextípus örvendett széles népszerűségnek: az egyéni devóció céljaira használható elmélkedéseket, meditációs írásokat tartalmazó kódexek sora.

A korai középkorban a kódexek többsége liturgikus célokat szolgált, s így papok és szerzetesek használták őket. E kódexek—elsősorban bibliák—az adott templom vagy monostor tituláris szentje tulajdonának számítottak, hogy ezzel is erősítsék a közösség összetartozását és szimbolizálják folyamatosságát. Ezekben a kódexekben igen gyakran megtaláljuk a tituláris szent képmását a nyitóoldalon, néha valamely a közösséget magát szimbolizáló jelképpel. Ugyanezekből az okokból esetenként a kódexbe illesztették olyan fontos oklevelek vagy egyéb dokumentumok másolatát, melyek az adott közösség számára különösen fontosak voltak (például privilégiumok, alapító oklevél, stb.), sőt, néha a közösség történetét elbeszélő forrásokat is idemásoltak. Az hogy ezeket a dokumentumokat a szent szövegekhez kapcsolták, egyszersmind nagyobb hitelességgel is felruházta azokat.

Új könyvek iránti igény elsősorban akkor jelent meg, amikor új monostor alapítására került sor, melyet el kellett látni minden szükséges liturgikus eszközzel és felszereléssel. Általában az apát és a szerzetesek legtöbbje egy már régebben alapított közösségből érkezett az új helyre, s így ez a közösség látta el az új monostort a legfontosabb kódexekkel; a többi szöveget folyamatosan pótolták, ahogy a monostor lehetőségei engedték. A franciaországi St. Evroult monostorának példája jól tükrözi, milyen kódexekkel kellett egy újonnan alapított monostornak rendelkeznie. St. Evroult apátja egyébként maga másolt le néhány kódexet, és egy scriptoriumot is vezetett. A lemásolt szövegek között volt egy antifonálé, egy graduále, és egy kollektum. Több szöveget az apát társai másoltak le, így ótestamentumi kivonatokat, Mózes könyveit illetve egy missalét.


A képre kattintva nagyobb méretben láthatja!

Már a 12. században előfordult hogy egyes kódexeket egyéneknek, nem pedig közösségeknek készítettek: ez padig arról tanúskodik, hogy szélesebb olvasóközönség már abban a korban is létezett, akiknek megrendelései ettől az időtől fogva bizonyára hozzájárultak ahhoz, hogy a kódexkészítés mértéke jelentősen megnövekedett. Ahogy mind több és több könyv jelent meg a világiak között, úgy létesült egyre több világi másolóműhely is, ahol a szakképzett másolóírnokok a szerzetesi scriptoriumok komoly versenytársaivá váltak. Ugyancsak ebben az időben jelentkeztek a könyvgyűjtő szenvedély első jelei is bizonyos, világi és egyházi körökben egyaránt: itt John of Salisbury illetve Hugh de Puiset nevét lehetne említeni példaként, akik mindketten számos tucat kódexet hagyományoztak végrendeletükben székesegyházuk könyvtárára. Ugyanebből a korszakból van már emlékünk olyan professzionális másolókról, akik egymástól távol eső helyekre is eljutottak vándorlásaik során, mint például az a névtelen mester, aki St. Albans angliai apátságában és Franciaországban, esetleg Párizsban egyaránt dolgozott. Ezeket a mestereket gyakran igénybe vették egyházi kódexek készítésénél is: de hogy pontosan mikor és hogyan billent át a mérleg nyelve a scriptoriumoktól a világi másolóműhelyek irányába, még nem teljesen tisztázott a kutatás számára.


A képre kattintva nagyobb méretben láthatja!

Ha közelről vizsgáljuk a fent említett változások után megjelenő mecénások személyét, számos típusú patronátust különíthetünk el. Egy egyén vagy házaspár megrendelhet egy kódexet vagy hagyatkozhat egy bizonyos összeget egy kódex megírása céljából, melyről egy adott kódex frontispiciumán található miniatúráról vagy egy dedikációs kolofonból értesülhetünk. Az is előfordul, hogy a kódex előállításához szükséges költségek megoszlanak világi személyek egy csoportja között, s a munkát egy adminisztrátor, általában egy egyházi személy koordinálja, aki összegyűjti a pénzt és elintézi a munkaerővel kapcsolatos dolgokat. A Certosa di Calci Bibliával kapcsolatos iratok mintegy hatvan személyről számolnak be, akiket az iratok anyagi hozzájárulásuk mértékével együtt aprólékosan felsorolnak.

Egy kódexet azonban nem csupán megrendelni lehetett, hanem megvásárolni is, valószínűleg előre elkészítetten. Jó néhány ausztriai kolostor például valószínűleg így szerzett be könyveit, gyakran világi pénzügyi segítséggel. A kódexek árai nagy változatosságot mutatnak: azonban kivétel nélkül. Luxuscikkek lévén, igen drágáknak voltak mondhatók. Ennek további bizonyítéka az is, hogy gyakran említenek könyveket hadizsákmányként; ennélfogva valószínű, hogy a könyvgyűjtés a középkorban anyagilag igen megterhelő lehetett.

Az oldal elejére Főoldal Tartalomjegyzék Következő